Az óra lassan oda került, hogy már a nap is felkelt, s az igények is kielégültek, szóval a nap tartalmas volt, ideje volt a két Donnak nyugtával díjaznia a napot, s a dunyhapaplan alá elrejtetni fáradt, kimerült izmaikat, amivel sikeresen kielégítették a gyengébbik nemet. Az útkereszteződésnél a sarkukat összecsapva, s kezet fogva elismerve a napi teljesítményüket elköszöntek a markáns kezük segítségével. Mindketten a házaelérve felnéztek a csillagos égre és hálát adtak az Istennek, hogy ilyen fizikai erővel áldotta meg, és hogy az álkapcsuk mérete is meghaladja a jóképűség szintjét!
A fejük a párnát még nem érte el, de már a nagymellű nők megjelentek az álomvilágukban. Ahogyan végeszakadt az álom, rögvest felkeltek, mivel minek aludni, ha már a nagymellű nők nincsenek benne, némi testmozgás után a telefonhoz nyúlva az első hívás a két don között folyt le, s amit Tóther mondott Boticsellinek az örök életébe a fülibe égett, ezek a kecses, kegyelmes, jó hírek hagyták el az ajkait: „Bóticselli! (Boticselli magában megjegyezte, hogy nem is köszönt illendően, de elnézte neki, mert biztos fontos mondandója van) ma este meghívást kaptunk az esti karneválra, amit a placc rendez a polgármester segítségével.” Bóticselli döbbentve, mélyeket pillantva fel nem fogva a szavak súlyóságát csak annyit tudott kinyögni a sokat látott szájain, hogy: „Ez meg hogyan történhetett” Tóther kacagva, huncut vigyorral az ajkán mondta találkozzunk, és akkor fény derül az összes kérdésre, amit homály fed. Rögvest belegyezve a rájfájzen adott helyet az összejövetelnek. Öt perc nem telt el, de már a kézfogáson is túl voltak, s az eszmecsere kezdetét vette. Tóther elmondta, hogy egy levelet kapott reggel. A meghívást a polgármester a saját kezével írta, amiben ez állt:
„Drága Donok, Tóther és Bóticselli! Végre egy megfelelő esemény, ahol kinyilváníthatjátok, bebizonyíthatjátok a kisugárzásotokból eredő ellenállhatatlan tehetséget, amit a jó Isten adott nektek. Már régóta figyelemmel kisérem a pályafutásotokat, ahol a mértéktelen neszti ivás és a nők csodálatában fejeződik ki, de még itt nem ér véget, a felkérés elfogadásával egy nagyobb összeget írok a számlátokra, amit elfogyaszthattok az alapozótól kezdve a pufulecig is! A ti dolgotok az lenne, hogy felvegyetek egy S-es pólót, és abban hódítsátok a nőket reggel kilenctől este kilencig, ami ugyebár nem fog nehezetekre esni. Most ti itt kérdezitek, hogy ez nektek hol éri meg? Hát sehol de legalább röhögünk! A visszajelzést mihamarabb várom!”
Bóticsellit lenyűgözve a levél hangneme egy igent kanyarintott a nyelve végére, és ezzel a beleegyezését nyilvánította ki. Tóther csak annyit mondott: „Helyesen cselekedtél drága Don fivérem!”
Eszpilárdó a lelke mélyén megnyugodva megveregette a vállát hű barátjának, majd nekiindultak megünnepelni a gyémánt reggeli fényben ezt a nagyszerű megbízatást. Legelső útjuk a Kaufland volt, ahol Bóticselli egy bevásárló kocsit ügyesen, engedelmesen elszakított a kígyózó kocsisortól, a biztonsági őr ezt látva odarohant, és tudtukra adta egy kicsit ingerülten, hogy csak 50 banissal lehet elvenni a bevásárló kocsit a többitől, a donok ezt nem tudván, meghálálták a segítőkész útmutatást a dakotás salapétában dolgozó úriembernek, és elvettek egy másikat pénz ellenében. Beérvén a patyolat áruházba rögtön egy csinos hostess lány fogadta őket, aki finom szalámi falatkákkal várta a beérkezőket tágra nyílt mosollyal, és csillogó szemekkel. Eszpilárdó rögtön kapott az alkalmon, és egy fogpiszkáló erejével feldöfött pár szalámit a nyelve hegyére, amit a lenyelése után szépen, nyugodtan megemésztett menetközben, mint egy jámbor gazella. Közben Bóticselli egy-két kérdést tett fel egy ott dolgozó kedves hölgynek, azt persze szem ellőtt tartva, hogy minél udvariasabban és szellemesebben kérdezze meg, egy kis esélyt próbálván kovácsolnia magának nála, mert tudniillik az ő gyengéi mindig is az üzletasszonyok voltak. így szólt az ominózus kérdés: „Elnézést kérek, hogy félbeszakítom a drága kacsóját a delikátok szortírozása közben, de ebben a nagy áruházban, ahol ennyi segítőkész fiatalság van, nem-e tudná megmondani, hogy melyik utcán forduljunk be, hogy megtaláljuk a miccset?” Felfigyelve a selymes kontyán keresztül egy kis kuncogást eresztett el, ezzel Bóticsellit magabiztosabbá téve, azon nyomban a facebook nevét el is kérte. Nagy Sándor diadalittas lépéseikben el is indultak a cél irányába, ott kényük kedvükre megvették a napi dózisukat, ami befért a kosárba, és ami kifért a duzzadó buxájukból. A kasszánál heves vita alakult ki az emberek közt egy előretolakodó vénasszony miatt, de Bóticselli az atrocitások elkerülésének a megmentésére sietett, és hátrakísérte a sor végére az idős hölgyet. Egy ember, aki ott állt a sorban, kint megjegyezte, hogy ha a világon több ilyen ember lenne, akkor mindenki tudna otthon a kis családja részére tejbeaprítani.
Istennek hálát adott a két szeredai don, hogy van egy hely, ahol egy délutáni alkalomra egyszerre mindent belehet szerezni, és nem kell körbejárni a várost egy kiló miccsért. Ezután a két karakán, délceg, ifjú titán elhatározták, hogy délben kimennek a zöldbe flekkent, s miccset sütni, és egy jópofa sört meginni a holnapi nap karneváljának tiszteletére.
írja és rendezi: Tóth Szilárd és Csizmás Botond
