Ma reggel, felébredés után egy különös kérdés fogalmazódott meg bennem: miért álmodtam Kádár Jánosról és Tóth Árpádról? Sőt, hogy még bonyolultabb legyen, egy korban éltek, Árpika fiatal volt, nyúlánk, vézna, pillangókat kergető testalkattal rendelkezett, biztos szeretett verseket is írni, Madagaszkáron biztos nem járt, mert elég fehér volt a bőre, sőt még a haja is elvolt hullva, csak a feje tetején volt pár hosszúra növesztett hajszál, és az lobogott a szélben mikor fújt (habár a szél azért szél, mert fúj), az arca pedig tele volt szenvedéllyel, eszmékkel, szabadságokkal. Jancsika meg hát nikotin szagú, frissen borotvált, seggállal rendelkező, egy kicsit megrottyant öregember volt, elég kis termete volt, de annál nagyobb ökle, és hát ő volt Magyarország miniszterelnöke, és épp valami beszédet tartott, valami nagyon fontos beszédet tarthatott, mert nagy kísérettel érkezett a helyszínre, és rengeteg nép volt, mind rá volt kíváncsi, hogy vajon mit fog mondani, hogy jobb lesze nekik ezután vagy rosszabb. Egy csomó sapkás ember is kísérte őt az emelvényhez, biztosították neki a terepet, hogy minél zökkenőmentesebben folyón a stand up-ja. Árpi is ott volt a közönség között, és kíváncsian várta.
De érdekes, mert mind fekete-fehérben zajlott le, elképzelni se tudnám azt az időszakot színesben, ez a TV miatt van, így égette be a mai generációnak az agyába azokat a képeket. A mai fiataloknak a világról való elKÉPzelésük és színérzetük az úgy alakul szerintem, hogy van az az időszak, hogy minden fekete-fehér, a virágok, a lepkék, lovak, a zöld egyenruhák, a királyi esküvők, még az emberek hangját is gramofonszerűen tudjuk elképzelni, ez tart a 19. sz. második felétől úgy a 60-as, 70-es évekig, utána meg megjelennek azok a sápadt színek, sápadt arcú leánkák, halvány, piszkos-piros virágok, zsírkrétaszínű hajak, a végre észrevett szeplős emberek, persze ez mind a képmásolás technikájának, és ennek a fejlődésének köszönhető, viszont ha visszaugrunk a 19. század első illetve második felére, amikor mozgókép még szinte nem volt, a fényképezés is gyerekcipőben járt, és amikor még az emberek festettek szép színesen, nah az az időszak sokak számára a legszínesebb, legszebb. Továbbmenve azelőtt meg olyan sötét, fekete volt az egész, viszont voltak színek legalább, reneszánszkor újból kivilágosodik az égbolt egy kicsit, aztán megint beborul, egy kicsit hosszabb időre, aztán megint jön egy napfényes időszak, de az már nagyon napos lesz, meleg, hőség van, sok a sárga és vörös. Szerintem ez az összKÉP egy mai fiatal számára a történelem színeiről.
Szóval ott tartottam, hogy János a szépen disznózsírral hátranyalt fekete hajával éppen beszédet készül tartani illetve már tart, mert mi elidőztünk egy másik témán, és ő közben nekifogott, szóval nagyban mondja a stand up-ját, csak annyi különbséggel, hogy senki sem nevet, hanem figyel, mindenki figyel és tapsol, pedig nem mondott semmi poént, csak gondolom olyant, hogy jó lesz. Árpád lehet, hogy eltévesztette az előadást, és máshova fizetett be, mert neki nagyon nem tetszett a műsor, ezért felháborodva felugrott a közönségből, és elkezdte ócsárolni az előadó művészt, hogy milyen béna, és hogy ő ennél jobbat tud, a közönség egy része nagy meglepve, felháborodva kezdte szidni, hogy csillapodjon le, és maradjon veszteg, egy másik része meg egyetértett vele, és igazat adott, hogy gyenge az előadás. Kádár Laji nem szólt semmit, fogta a köpcös testét, és levitte a közönségbe Tóth Árpád elé, megállt hetykén, fogta az avas öklét, és egy jót behúzott Árpinak, pont a szeme közé, Árpi megtántorodott, de nem hagyta magát, és viszonozta a modortalan cselekedetet, és bevágott Lajos állába, amibe szerencsére nem szorult be a keze, és már készült a következő ütésre, amikor egy nagy villanás törte meg a színteret, mintha egy atombomba robbant volna a közelben, utána minden színes lett, mint egy impresszionista festményben, és egy hang a mennyből annyit mondott: 8 óra, kelj fel!
Várom az álomfejtők megoldásait! Köszi:)!
