Nem tudom kit érdekel, de megpróbálom minél élvezhetőbben elmesélni, hogy mi történt velem.
Egy szép kellemes délután, hirtelen, de nagyon hirtelen eldöntöttem, hogy egy kicsit megszellőztetem a fejemet 8 keréken meggurultatva a testyemet. A szomszédom, Zsombi és egy csaj, Szilvi is csatlakozott tiszta hirtelenjében hozzám, Zsombi egy minor bringával (bmx-el), Sziiilva pedig ugyancsak, mint én görkorival részesítette magát a szellőztetésben. Elég szépen haladt a szellőztetés, csak úgy lobogtak az agytekervényeim a füleimből, mikor elérkeztünk egy szépre úthengerezett focipályára. Zsombi nem tudom, miért, de megunta a minor életét a biciklijén és elkérte a görkorcsolyámat, én persze elkértem a bmx-jét, és hát a cipőjét, mert zokniban bmx-ezni nem valami esztétikus látvány. Engem tulajdonképpen elkapott a hév, és hirtelen átváltoztam Mark Webb-é, lerántottam a pólómat, mint Superman, és nekifogtam megmutatni ott az ötödikeseknek, hogy én mekkora bmx-es vagyok és csak tanulni lehet tőlem. Mentem egy kört a focipályán bemelegítés gyanánt, a combjaimat kecsesen ide-oda mozgatva, majd felgyorsultam vagy 90 km/óra sebességre, a bicikli elejét megkaptam a földtől vagy 10 cm-re, én hirtelen azt elfelejtettem, hogy a kerék nem forog tovább, ha az keresztben van és érintkezik a betonnal, szóval ezt figyelmen kívül hagyva én keresztbevettem a kormányt, a bicikli engedelmeskedett a fizika törvényeinek, és olyan hirtelen állt meg, amilyen hirtelen döntöttem el, hogy kimegyek megszellőztetni a fejemet. Nem is kell mondjam, hogy a Tehetetlenségi Erő egy zsarnok Úr a hűbéri társadalomban, én a bátor Dózsa György ujjat mertem húzni vele, és áldozatául is estem neki. Szóval továbbhaladva az előírt Newton-i pályámon, magyarul továbbrepülve, még élveztem is az utamat, csak akkor vett erőt rajtam az aggodalom, amikor bejelentette a stuartist, hogy 0,02 másodperc múlva kényszerleszállást fogunk végezni, és kapcsoljuk be a biztonsági öveket, én persze, hogy nem tudtam bekapcsolni ilyen rövid idő alatt az övet, ezért egyenesen az államon landoltam. Túlélve a katasztrófát arra lettem figyelmes, hogy az államból folyik a kerozin, nemsokára meg is érkezett a mentőhadsereg Zsombi és Szilvi személyében, sikerült az üzemanyagom szivárgását annyira elállítani, hogy még működőképes legyek. A mentő brigád megállapította, hogy sürgősen szabóhoz kell sietni az állammal. Tehát Zsombi cipőjében, a gondolataim kusza cikázása közepette elvánszorogtunk egy taxiállomáshoz, beültettem a katasztrófasújtott testemet egy szimpatikusnak vélt taxisofőr mellé, aki megkínált az autóillatosítójából, hogy azzal fertőtlenítsem a sebet, én elfogadván vendégszerető kedvességét, habár jobban örvendtem volna egy mazsolás kavartésztának, mert amikor ráfújtam egy leheletnyit a barackillatos szeszéből, egy másik dimenzióba kerültem, a valóvilág megszűnt, és én próbálkoztam arra koncentrálni, hogy éljem túl az utat a sürgősségig. Végül odaértem élve, adtam 50 bani borravalót a kedvességéért, feliratkoztam az életveszélyben levő betegek várólistájára, vártam kábé egy órát, behívtak, leültettek egy székre, ott is vártam egy fél órát, közben végignéztem egy ţăran versus nővér harcot, mert biztos nem tetszett a paraszt bácsinak, hogy nem szeszt engednek a testébe a karján keresztül, ezért kiszakította a karjából a tűt és mindent összevérzett a már szánkós vodkában fuldokló vérsejtjeivel. Végül egy szőke nővér odahív egy ágyhoz:P, de csak az államat matatta meg, majd elmegy, odahív egy fiatal indiai, biztos praktikázó, srácot, akinek aszongya, hogy 2 öltéssel varrja össze a sebemet. Mialatt készülődik a nagy műtétre, a szőke nővér kegyetlenül megmutatja a kívánatos indiainak, hogy akármikor van esélye nála, és felajánlja, hogy menjen el vele nyaralni Maurició szigetére. Az indián végül összevarrta a sebemet 3 öltéssel, és elküldött röntgeneztetni, holott semmi értelme nem volt. A röntgenezés is megvolt vagy egy óra várás után, végül a filmet nem vártam meg és eljöttem. Végül Zsombival és Zsombi cipőjével hazaballagtam, mint egy vietnámi harcos. Most pedig úgy nézek ki, mint egy vietnámi Mikulás.
