Ahogyan a bárpulthoz léptünk a két hatalmas gömbölyded, formás, csillogó mell fogadta őket, mondván magukban, ennél kellemetesebb fogadtatásban nem is lehetett volna részük. A rúzstól és a botoxtól duzzadó szájából kecses szavak hangzottak el: „Mit szeretnének az urak?”. Rögtön a lényegre is tértünk, Boticselli egy nektárt kért, míg Tother egy Allegriával akarta csillapítani a sivár torkát. Míg kihozta az angyali kezeivel az üdítőket, addig a háttérben megjelent a munkatársa és lassan, de annál nagyobb precizitással végigmérte a két szeredai Dont, bokától a fejük búbjáig leellenőrizte, a csillogás a szemében arról árulkodott, hogy még két ilyen délceg, fresh, fiatal embert rég látott az életében egyáltalán ha látott már. Leültek a nekik kiállított asztalhoz, amit már két héttel ezelőtt lefoglaltak nekik felkérés nélkül. Izomtól duzzadó, ezáltal gömbölyded feneküket lehelyezték a bőrhuzatra, ami rá volt nagy precizitással húzva a fa székekre. Feltűnően sokat járkáltak az asztal körül a szemre való teremtmények de tudván, hogy ők nem az ő szintjükhöz valók, így féltek megszólítani, ezért segítettek ők rajtuk és két hirtelen mondat követte egymást a nektártól csillogó szájúkból: „Nem lenne kedvetek leülni mellénk és ízesen elfogyasztani egy süteményt, amit a kedves kezetek összeállított?” Felcsillanva a szemük egy másodperc töredéke alatt már az asztalok mellett álltak a megevendő cukros csodával. A beszélgetés eleje kicsit nehezen indult be, de Tóther hatalmas állkapcsa segített nekik egy két frappáns beszólásával, ami miatt az idő csak úgy repült fittyet hányva a kávézó bevételére, határozott mozdulattal felálltak és bezárták az üveg ajtót, hogy senki se tudjon bejönni illetve kimenni. Tizenkettőt se ütött még az óra, de ők már a zokni levevésénél jártak, elvonultunk a két különböző terembe és kezdődhettek az élvezetek. Három óra múlva a folyamatos szeretkezés után egy forrócsoki ivás még belefért, s azzal az irányt hazafele vették a két karakán délceg Don. Hazafele a beszélgetés témája természetesen az aktusról szólt, hogy hogyan elégítették ki a két nőszemélyt, Tother elmondása szerint a verejték csak úgy csorgott a homlokán.
Mesélés közben egyet gondoltak és sarkon fordultak, olyan sebességgel amilyennel éppen hazaindultak, arra gondolva, hogy még javában nincs vége a napnak. A kontinentális délutánon nagy huzavona után eldöntötték, hogy micsináljanak, így hát bementek még egy kenyérüzletbe szezánmagos kiflit venni, mert a szerelemben tocsogva biza biza megéhezett a két Don. Kedves, intelligens mosoly fogadta a két világfit, ahogy átlépték a küszöb peremét, megse várva az etikus üdvözlést, Boticselli már egy gyönyörű megjegyzést intézett az elárusító nő fele, aki hamar a köszönetét nyilvánította ki eme szép udvarlási gesztus hallatán. Egy kicsit megszégyelte, és féltékennyé tette ugyan magát a fehér köpönyegben álldogáló fiatal kolléganője, hogy őt miért nem ajándékozzák meg finom szavakkal. Ezt látva hirtelen a mentségére sietett Tother Eszpilárdó, és az igaz lelkében fogantatott gyönyörű verssel bátorította az önbizalmát ennek az enyhén lisztes vállú nőszemélynek, aki nem tudta háláját kifejezni feléje. Utána megkérdezték a szakmájukhoz híven, hogy mit szeretnének, de Boticselli a kaján mosolyával még egy röpke, szellemes megjegyzést sütött el a sugárzó arcú péknőnek, akit már eddig is levett a lábáról, ahogy átlépte a küszöböt. Hallva ezt Tother a versengés szelleme ütötte fel a fejét a lelkében, így a vetélytársnőjének nem győzte csak úgy szórni a bókokat rímbe faragva a gyönyörű mondatokat. Nem győzték az ámulatukat kifejezésre adni a két kiszolgáló hölgy, csak úgy sugároztak a boldogságukban a pult mögött a kenyeres szekrények tövében. Lassan véget kellett vessenek az udvarlási áradatnak, mert bejött egy konzervatív házaspár, akiket minél jobban érdekelt a délutáni ebédhez szükséges kenyér megvásárlása. Figyelmesen kiszolgálták a házaspárt, minden részletre ügyelve, hogy pontosan adjanak vissza, és a megfelelő kenyeret bíztosítsák nekik. Tother és Boticselli ennek a procedúrának a közepette a kiflis szekrény előtt leemelték határozott mozdulattal a szemükben megkívánt szezánmagos kiflit, ügyelve arra, hogy egy szem szezánmag se essen le a földre, ezzel is tiszteletüket fejezve ki a takarító és egyben elárusító nők fele.
írja és rendezi: Tóth Szilárd és Csizmás Botond
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése