hétfő, augusztus 23, 2010
Mama rádiON
csütörtök, augusztus 19, 2010
Új eszméletlenség
Az emberiség problémáján szoktam törni néha a fejemet, és a mélyebb okokat próbáltam kiásni, hogy hol is van a kutya elásva, és csodák csodájára, egyszercsak hirtelen rájöttem, hogy egy szón múlik minden, az emberiség sorsa. Ez a szó egy melléknév, és van akire jellemző, és van akire nem, én ezt a felfedezést saját magamon tapasztaltam, mert eléggé labilis természetű vagyok, és hol felütte az orrát a jellememben, hol nem. Tehát az ennyit vádolt és gyanúsított szóra derüljön is fény, ez hölgyeim és uraim a: „határozottság”. Ennek az ellenpárja a „határozatlanság”, ami talán jobb útra tudná vezetni a már annyit szenvedett emberiséget. Gondoljunk csak bele mélyebben, hogy mennyi bajt okozott ez a szó, ez az emberi jellem. Ha valaki határozott az már nagy baj kéremszépen, mert akkor csak az ő akarata akar érvényesülni, és ha az a másik határozott embernek nem tetszik, akkor már meg is van a baj, a konfliktus, a háború, a vérfürdő. Képzeljük el, ha mindkét ember határozatlan, leszarják egymást, semleges marad minden, nem lesz feszültség, milyen mennyei paradicsom alakulhat ki, békesség lesz úrrá. De mennyünk csak bele mélyebben, ha Bibliából indulunk ki, tudniillik, hogy az Isten megteremté Ádámot és Évát teljes mértékű határozatlanságában, tudatlanságban, de akkor ott is csakugyan a határozottság sunyi modora (nevezhetjük akár sátánnak is) bukkan fel Éva lelkében, mikor az almába beleharap, ő biza elhatározta, hogy az almába fog beleharapni, és nem a mellette heverő karalábéba vagy a fán üldögélő mókusba, ha határozatlan lett volna, akkor leszarta volna mindegyiket, és tovább manikűrözött volna, de ő határozott volt, és magával vitte ezt az átkot, és ezt a világ bánta meg, ezután már mindent tudatosan, határozottan és kimérten csinált, amit átörökített az unokáinak, egészen mostanáig. Ha a szó anatómiáját vizsgáljuk, rájövünk, hogy egy szóból áll (hm…érdekes), vagyis a „határ” szóból ered, és ha megfigyeljük az egész emberiség határokon belül él, határokat állít fel maga körül, és ha a határt átlépi egy másik határozott egyén vagy nemzet, akkor abból már baj lesz. Az állatoknál is megfigyelhető ez a „határozottság” átka, ők maguk is védik a saját területüket, és persze köztük is, sőt még az ember és az állat közt is sok konfliktus alakult már emiatt ki. Nem tudni, hogy náluk is milyen ősrégi okból kifolyólag suppant rájuk ez az átok, talán a mókus is evett az almából nagy határozottan, ki tudja? Igaz, hogy ha akármit döntünk az egy bizonyos határozottságot hordoz magával, de ha ezt másképp fogjuk fel, például úgy, hogy lesz, ami lesz, és nem úgy, hogy -mindenáron úgy lesz, mert én úgy akarom, én szabom az irányt, körbefalaztam magam, ha kell más határát lerombolom, átharapom a kecske nyakát, ha betalál jönni az irodámba, mindent megteszek csak legyen az én hasznom-, akkor másképp formálódik a kozmosz. Tehát egy új vallás alapköveit raknám le, és ezennel megalapítom az új vallásomat, vagy eszmémet, vagy én se tudom mit, leszarom: „A Nagy Határozatlanság”-ot?