A bankautómatához

Főldiekkel játszó
Gépi tűnemény,
Pénznek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit nyomogat magának
A szegény polgár,
S mint gépangyalának,
Bókol úntalan.
Síma ekránoddal mit kecsegtetsz?
Mért nincs rajta pénz?
Kétes semmit mért mutatsz
Még most is felém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép valutádnak:
Mégsincs lóvé.

Bukszám bankjegyekkel
Végig űltetéd;
Csörgő banikkal
Zsebem éltetéd;
Rám ezer lejjel
Szórtad a vigaszt
S euronyi boldogsággal
Finanszíroztad azt.
Gondolatim minden este,
Mint a rengeteg lé,
Repkedtek autómatámból ki
A pénztárcám felé.
Egy lejt esmértem
Örömimnek még:
Pénzkivételt kértem;
S megadá a gép.

Jaj, de friss delláim
Elfogyának;
Forintjaim, zőld lepedőim
Kiapadának;
Gazdagságom, vígságom
Szegény csóróra vált;
Régi jó zsozsóm
Méltatlanúl várt.
Óh! csak a Mihai Eminescust hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Koldus életem.
Gombjaid közt a pineket
Nem felejteném,
S a bankszámláim
Éjfélig nézegetném.

Hagyj el, óh CEC gépség!
Hagyj el engemet;
Mert ez a reménység
A pénz felé eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt kápém elhágy,
Fényes ekránt nézve,
Testem pénzre vágy.
Nékem már a zsett esélytelen,
A bankkártyám kijött,
Pittyogó gép sietet,
A bukszám laposan űl.
Bájtok, lágy pixelek!
Tarka reklámok!
Kedv! Eurok! Lejek!
Isten véletek!