Ragasztóba lépve

Csupasz talpammal ragasztóba léptem,

Járda betonja s talpam bőre harcol értem,
Tomboló feszültség, mozdulatlan mocsár,
Forró indák, s horgok bajsza közé rekedtem.

Csapkodó inak heves ereje felszakítja bennem

A tüzelő csontok acélporcikáit, habár a láb

Kiszakadt a földből, ottmaradt a bőr füstölögve,

S szélnek útján fényes fanyart az orromba lökve

Ájultan a járdának estem, nem mertem felállni,

Elindulni, félve figyeltem a betonra tapadt ezernyi

Rágó mocskos tengerét, merre menjek?

Fogságba esett érzelmek gyáva ketrecében,

Más út nincs, mint a metafora, ez is rabszolga,

Szolgálja az ember hamis lelkét, befényezve
Ragad a cipő talpára, nem enged, csak ha a
Cipőt ledobod, és nem veszed fel újra, meg újra!

Most merre lépjek? Minden lépés kín, elszokott
A durva világtól, az érzések szilánkjaitól, de most
A meztelen lábad többé nem rab, fuss merre
Csak bírsz, ne állj meg cipőt venni, mely
Gyáván eltakarja sebzett talpad kifordított lelkét...