csütörtök, október 14, 2010

Mama rádiON

Nah jöttél? Nah jól van akkor te jöttél...Rakd oda a levest, van finom túrós galuskám, én jobban szeretem a galuskát, mint a laskát, de nem baj majd veszünk laskát is. A vendégeim is most menének el, beszoktak jönni, tudják, hogy egyedül vagyok, kell a barátság Szilike, akinek nem kell barát ott menjen ki az erdőbe, s éljen egyedül, tudod Szilike, én szeretem a barátságot. Cukorkát hoztál-e? Holnap ne felejtsd el! S még hozz egy kenyeret is...vagy ne, még ez elég lesz, majd csak szombaton, vagy hozzál nah, ott prézlinek is kell, majd csinálunk derelyét, azt is legalább nem kell megvenni. Kicsi a nyugdíjam Szilike, a vizet is most fizettem ki, olyan jól megspóroltam, ha kell, ha nem, nem gübülünk, de még jó, hogy nagyapád után is kapok 40 lejt, azzal is egy lyukat betömünk.
Hideg van-e kint Szilike? Ma még nem jártam kint csak reggel, a tyúkoknak, s Éfrának (a macska) enni adtam, akkor elég hideg volt, képzeld Katinak két macskájának a nyakán is ilyen öv van, s az egyikről lelopták. Képzeld el Szilike, ülj le, ezt elkell mondjam neked is, tudod mondtam, hogy Marikáéknak a szerszámjukat ellopták, nah hallgass ide, hogy is mondta, igen, tegnap csenget a telefon náluk, ilyen mobil ne, felveszik, s egy illető szól bele a telefonba, valami pasas, s mondja hogy...várjál, hogy is mondta...igen, aszongya az illető, hogy megvannak a szerszámok, de csak akkor hajlandó visszaadni, ha fizetnek érte 22 millió lejt, képzeld el, na jól van, beleegyeznek, s mondta az illető, hogy menjenek a pénzzel az orosz piac végére, és ott majd találkoznak, na jó, megegyeztek, el is ment Árpi, s amikor adta volna oda a pénzt aszonta az illetőnek, hogy tudja-e mit, én most ha olyan lennék le is tudnám fogatni magát, erre az illető olyat mondott, hogy...hogyis mondta...megfenyegette nah, aszonta, hogy ha nem fogja bé a száját kiírtja a családját, nah így megjárták Marikáék. Ügyelni kell Szilike, azt hallottade, hogy még régebb Brassóban tűntek el a kövér emberek.
Éfra vajon micsinál, mennyünk nézzük meg, jaaj Szilike úgy örvendek, hogy leszedted az almát, kell adjak kicsitóthgézáéknak is, ők örökké adnak finom kóstolót, mikor disznót vágnak. Te Szilike jóhogy eszembejutott, ti kelle kapjatok támogatást, gázra, igen, fűtéspótlékot, utána kell érdeklődni, most nagy cirkusz folyik ott is, én lehet beleesek, nincs nagy jövedelmem, úgy van, hogy az kap, akinek három tehene van, de akinek négy van az már nem, s ha 50 hektár földed van akkor se kapsz, az se kap akinek druzsbája, vagy cirkulája van, nagyon megnézik, hogy kinek milyen jövedelme van. Érdeklődj utána te is Szilike, megkell fogni, amit lehet.
Nah megint ne hogy játszik a kicsi faláska, hogy cekapedzezik, a tyúkokkal már összebarátkozott, engem már ismer, felmászik a fejemre is.
Be jó, hogy van az a bicikli, úgy örvendek neki, hamar jár az ember vele, nagyapád is örökké biciklivel ment mindenübe, még ha vénasszonyok potyogtak is, kettőt hajtasz s ott vagy ahol kell.
Nah jól van Szilike, akkor holnap is kijössz, hozz egy gyújtót, ne felejtsd el!!!!

kedd, október 12, 2010

Elfelejtett szkoccs

Bakker, elfelejtettem!!! Még réges rég megígértem, hogy megosztom a harmadik szkeccsemet, amit az mr1 pályázatra írtam azt mondván, hogy csak akkor osztom meg ha nem nyerek vele, és már csak a kukába való lenne, na szóval, tessék, itt volna:

A Halál a reptéren

A Halál egy reptéren éppen sorra kerül a jegypénztárnál:

-Jó napot kívánok! Egy jegyet kérek Amszterdamba a 2 órási járatra.

-Jó napot! Máris...Menettérti lesz?

A halál felnevet ironikusan.

-Persze! Dehogy, dehogy. Csak oda...egyszer.

-Jól van. A személyit legyen szíves.

-Azonnal...ööö...nem találom, húú, nem emlékszem hova raktam, a fenébe, lehet otthon hagytam, tudja a halál…vagyis nem, megvárhattam volna, míg Alzheimer kifejleszt valamit...

-Tessék?

-Jah semmi, semmi. Nem diktálhatom le az adataimat?

-Persze. Neve?

-Halál...izé...Mészáros Kálmán.

-Személyi száma?

-666

-Ennyi?

-Igen

-De ez túl kevés.

-Hamar születtem.

-mmm...Szülőhelye? Lakcíme? Mikor született?

-Ööö...Jeruzsálem...Pokol utca, 56....1975, December 24

-Rendben! Pár perc, s adom is a jegyet.

-Jól van...Elnézést, lehet filmet is nézni a gépen?

-Igen, a Halálos iramban-t fogják most aszem játszani.

-(halk gúnyos kacaj) He! Biztos fogják, majd élvezni, vagyis én...én biztos fogom élvezni, mert még nem láttam, s elég izgis címe van.

-Hja, én már láttam kétszer is, de nem fogott meg annyira, ilyen akciós, tele van lövöldözéssel, öldökléssel, nem tom, hogy van maga, de én már unom az ilyen egy lére menő stilust.

-Jajajaja!

-Még van a Rambo, megjelent az ötös is már, hab a tortára, ott is aztán mennyi embert megöl egyedül, szerintem a halál egy hét alatt nem ölt meg annyi embert, mint ő egy délután alatt, hülyeség az egész.

-Mit mondott, mi a címe? (megtorpanva)

-Rambo, nem látta?

-Nem.

-Nem nagy kihagyás, aszontam a gyerekeimnek, hogyha halálnak készülnek előbb nézzék meg ezt a filmet. (kacagás)

-(Undorral való kacagás)

-Rendben, megis volnánk. Itt a jegye, ez 155 euro lesz.

-(meghökkenve) Hogy?...Öö...elnézést nem lehetne, hogy csak a felét fizessem ki az útnak, mert én csak féli...ööö...izé...semmi, semmi, bocsi!

-Hogy?

-Semmi, semmi...itt a pénz!

-Ha kedvezményes jegyet szeretne, a másik pénztárnál lehet.

-Jaj, dehogy, csak valamit elnéztem, köszönöm szépen!

- A kaszáját megkérem adja oda annak a kollégámnak, majd ő berakja a csomagszállító térbe, s épségben átveheti a megérkezéskor.

-Ö...nem vihetném magammal? Egy nagyon értékes örökség, még az üknagyapámé volt, s nagyon fontos számomra.

-Nem, nem. Ez szabály!

-De...de...ezzel kaszált füvet a bárányainak.

-Nem! Sajnálom, de ezt tilos felvinni a gépre!

-Deee...legalább a végét, a nyelét itt hagyom, ki is csavarozom most...

-Uram! Sajnálom, de nem lehet!

-Most jut eszembe, hogy van kenyerem, csak elfelejtettem megkenni margarinnal, s nem lesz mivel, s ott a szalámi is...

-A szolgáltatásunkba beletartozik az evőeszközök használatának igénylése is, kérem adja oda az urnak!

-De...

-Uram!

-S még aszongyák, hogy demokrácia van. Itt a vacak jegye, megyek busszal.


Nah hogy tetszik, hogy tetszik?:P

vasárnap, október 03, 2010

Cenzurázott Kalauz I

Mi a fa ez, ez egy jószagú ibolya, nem,
ez a hatvanegyes-expresszbusz,
a sofőr meg egy nagy kaktuszfejű alapos szexi.
Fel kell szállnom, mer' a szervizben a merci.
Mi a nyavajának bérlet mikor van egy húszéves kocsim?
Idenézzé' tapasztalt nyugdíjas, átadom az ülőhelyemet,
meg is nyalhatod a szaftos epremet!
Megtapodok egy terhes kiscsotányt,
itt nyögdécsel, de a helyemet nem állod el,

jönnek az ellenőrök BKV-s ruhába',
kérik a jegyemet, átnyújtom az egyiket,
a másik lekerül a rohadt padlóra,
utána nyúlok és felveszem a busz aljáról.
Kapszáljátok már a jegyemet és ne lopjátok a
rumos két deci kávémat!

Refr.: Többé nem haverom a kalauz!
Többé nem haverom a kalauz!
Többé nem haverom a kalauz!

Felszálltam az alagútban, mondom KIRÁLY!
Nincs itt ellenőr nincsen lopás,
hoppá deci, itt van mégis,
a kávémban turkálok hátha nem kéri,
mellettem a néni nézi, csak nézi,
na mi van Bella, izmos a vállam?
Már nyugdíjas vagy? A munkád KIRÁLY!
Süvít a metro, kivisz a huzat,
a Laci mellettem nyalja a fagyimat,
csótány nicsak, te rühes kis atka,
kitapodom a beled, lesz majd fricska,
egyenruha, piros karszalag,
nyúzom a sérót, mint a nyulat,
lövöldöznek, puff-puff, csupa-csupa lázas alakzat.
Nincsen életem, na és akkor mi van?!
anyád megtanít enni te hülye kis lucskos KÁPOSZTA! KÁPOSZTA!
Ez a méret megfelel, kiverem a dunyhát,
szexi arcodon csorog majd ketchup,
figyi, Bella holnap majd veszek, aztán bedobjuk, bedobjuk a Ritát! Ritát!
Fóka a szádba te, túrós szájú csuka!
És te mikor hagyod abba?! Mondom nincsen! ÉDESANYÁD

Refr.: Többé nem haverom a kalauz!
Többé nem haverom a kalauz!
Többé nem haverom a kalauz!

Felszállok a buszra rámutatok egy nyugdíjasra, ahogy szoktam
Nézek jobbra balra ott egy nagy kék ibolya, na most vagyunk kanyarban,
Kérlek, mi van ottan, Ladám van ott bazmeg,
csak éppen fényezik, azt most buszon űzöm a taktikám,
köcsög bögre, ne kösd az ebet a karóhoz!
Jegy?! Igen az van, na most veszem elé, várjál!
Úgy szájba rúglak, hova bújtál csótány?
a családodnak meg annyi, ha szórakozol,
a homárék majd levernek és szájba rúgnak,
szívd ki anyádnak a meleg vérit,
kopjon le anyád, MENJ TENGERRE!
Ki a nyavaját érdekel, hogy te vagy a huszár?
Ne kamuzzál, te kis kommunista nyálas cigis,
az airwaves-emet kéred, hát megkapod,
ha előbb a fagyimat megnyalod!

Te! Te! Mutasd a pecsétet te! Te! Te! Te!

Recasting of Belga - Kalauz I