Deredai szeretők, VII. epizód - Folytatásos szappanopera

A két ifjú titán sebesebben haladt, mint egy-egy jarókelő az úton, ezzel is megmutatva, hogy lendületben vannak, akármiről legyen is szó, csak akkor lasítottak, mikor egy vénasszony előttük elzárta az utat, de az udvariasság nagy mércéje szokott ilyenkor visszatükröződni a két igen nagylelkű don szívében, úgy, mint elméjében, ezért tempót váltanak, és megpróbálják jobbról meg balról elkerülni az idős hölgyet, annélkül, hogy felborítanák. Egyszer történt ugyanis, mesélte épp Boticselli drága, hiú barátjának, mikor sikerült lerázniuk a hölgy jelentékeny tömegét, hogy még régen történt vele egyszer, bement a Napi Cukiba finom fagylaltat vásárolni, mert igen megkívánta szeme sarka, ekkor történt az az ominózus eset, mikor egy szempillantás alatt nem nézett a derekas vénhölgy szemébe, és hát igen rosszul érezte magát a fagylaltat árusító asszony, ezt közölte is polgártárs előitélet nélküli szeretetével, mire Boticselli megérezte jól, hogy ezzel is veszített presztizséből a vénasszonyok körében. Ekkor döntötte el, folytatta tanúlságos történetét Eszpilárdónak, hogy ezután minden idős hölgy rendelkezésére áll, legyen az bármilyen lehetetlen dolog. Fejet rázva megnyugtatta Eszpilárdó Boticsellit, hogy megértette, és ő is ugyanúgy fog cselekedni bármi történjék is velük. Lelkük mélyén megnyugodva haladtak tovább a maguknak szánt útvonalon, nem habozva tették egymás után lépteiket, nagyon jól haladtak, addig amíg megálltak, ugyanis megérkeztek logisztikai szempontból ahhoz a ponthoz, ahol tudomásuk szerint legjobb elválniuk egymástól, és minél rövidebb útonvonalon tudnak hazajutni. Sokat nem gondolkozva elköszöntek egymástól, és ki-ki a saját útját járta hazáig.
Boticselli jó hasznát vette most a lábizmainak, amit sikerült kigyurnia élete során, ezért nagyon gyorsan hazatudott jutni, mellékesen még a jól kiválasztott Adidas cipő is hozzajárult egy kellemes és gyors menésnek. Hazajutva az volt az első dolga, hogy a bőrfotelt kihúzza kényelmes pozicióba, és belevethesse magát egy jó szendvics erejéig, amit az édesapja hagyott kinn magának tegnap este.
Nagy emésztések közepette kinyította derekasan laptopját, és a messengerre vetette tekintetét, majd meggyőződött róla, hogy egy topmodell se vette fel, csak néhány robotkurva. Hogy elűzze unalmát, amit a messenger okozott, hirtelen megnyított egy két szórakoztató weboldalt, majd a sebes mutatóujj segítségével görgette lefele a szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb képeket, addig amíg egynél megakadt a tekintete, és magába ezt nem mondta: "Hm... ez igen, ez egy nagyon fasza jó kép, át is küldöm Eszpilárdónak, hátha tudok szerezni egy kis örömet neki is a messengeren."
Eszpilárdó eközben nyította ki pont a messengert, mikor 5 perc se telt bele máris felüdült Boticselli kedves ajándékán, válaszul rakott egymás után egy csomó zárójelet. Elkönyvelve ezt a gesztust korogni kezdett neki is a hasa, amit ellensúlyozott a konyhában, visszatérve virtuális világába, a nagyérdemű don, egyből megint kacagott egy jó nagyot, hála kitartó, hű barátjának. Nem is lehet tudni hány másodperc telt el, de annyi biztos, hogy elég legyen egy olyan ötlethez, amit Eszpilárdó talált ki pár másodperc alatt, aztán sokáig nem húzva az időt, közölte is megbízható társával: "Kikéne már adjuk az albumot, hogy tudjunk menni hétvégenként turnézni, ez egy nagyon ötletes és kifizetődő dolog lenne, mert híresek lennénk és kiváló csillogásban lenne részünk, plusz tudnánk venni egy tankot, amivel biztonságosabban közlekedhetnénk a stylist román rendőrök között." Boticsellinek felcsillanva a homloka és halántéka fix tizedmásodpercnyi eltérése nélkül, egyből igazat adott barátjának, és ok nélkül belement a dologba. Már csak azt próbálták eldönteni a két  szenvedélyes don, hogy ma vagy holnap kezdik el kitaposni a pazar élet felé vezető utat, nemsokat mélázva eldöntötték, hogy jobb minél hamarabb nekifogni, nehogy valaki megelőzze őket, így megírták egymásnak sms-ben, hogy akkor később, azaz estefele Boticselli átmegy Eszpilárdó fényűző lakására, és nekifognak a kemény munkának.
El se telt annyi idő, hogy estefele legyen, máris este lett, mikor Boticselli a kékre meszelt pantalonjában elhelyezkedett Eszpilárdó 20. századbeli igényes foteljében, majd sokat nem gondolkozva kibontotta Bucegundi, alsó lápföld termékeny vidékének komló évjáratát, amit kedves, megtisztelendő okból hozott jelenlegi barátjának, hozzáfűzve szerényen, hogy ezt azért hozta, hogy részegedjenek meg, mert úgy tudja, hogy ez az első lépés, amit a sztárok megtesznek életükben. Eszpilárdó ezzel egyetértve töltött egy szerény kortyot, majd elővette gitárját, és megkérdezte mérsékelt hangon barátját, hogy vane története, amit elszeretne énekelni, alig fejezte be a kérdését, Boticselli el is kezdte magyarázni, hogy hát persze, hogy van neki története, nem is egy, csak rímbe kell önteni, amit ő majd szakszerűen megold mindjárt. Egy nem is olyan régi storyt szeretett volna húrok közé örökíteni, egyben tanúlságos, egyben borzasztó történetet, aminek egy Dima nevű cigány a főszereplője, és aki hozzásegítette Boticsellit egy ócska telefon használatához, ugyanis az volt a célja ezzel Dimának, hogy a szegényebb rétegekhez is eljusson egy kis új technologia, amit ki is használtak előszeretettel a spanyolországi rokonaikkal együtt, ennek a storynak ráeszmélvén a fabulai értékeire, nemkevés idő telt el, hogy nekilássanak a mű kidolgozásához. 

A következő részben megtudhatják, hogy nagyon jó dalt írtak, és már fontolgatják a következő album megszüntetését és azt is megtudhatják, hogy miután megírták a népszerű dalt, lelkük mélyén megnyugodtak, kitudták ereszteni a gőzt, így nem kell váliumos vájlingból párologtassák gyenge agyukat, aztán azt is meglátják, hogy az este folyamán, a néhai Bucegundi után, milyen kilátásokban volt részük az éjszakai élet felső öt elitjei között.

Deredai szeretők, VI. epizód - Folytatásos szappanopera

A két igen nagyérdemű don ismét az ekránon fut, nemhagyva cserben a szívvel, vággyal teli közönséget. 

Hosszú napok, esték, hetek teltek el a két világfi lelke mélyén, úgy mint egy homokóra, vagy akár egy hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent, így teltek néha csendesen, néha kattogásban a mindennapjaik, amikor is egyszer események hosszú láncolata kezdett kilátásba helyeződni.

Gyönyörű dicsfényes nap indult útnak a déli órákban, mikor a két don, nagyon becses nevükön Boticselli és Eszpilárdó levették magukról az illatosra vasalt paplanjaikat, amely arra a következtetésre vonta agyukat, hogy egy új gyönyörűszép napnak vágjanak elébe. El se telt pár óra, és máris a tükrük előtt feszesre húzott gerinccel mérték fel kifogástalan testüket, egyet csattintva elkönyvelték magukban, hogy ma is tökéletes államfiúk lesznek. Egyik perc se telt el a másik után, mikor a drága telefonjaikhoz kapva, egymás fülét felcsavarták gondosan kiválasztott legnépszerűbb csengőhangjaikkal, miután egy két szóváltás történt, megnyugodtak, hogy egyiknek sincs semmi dolga, így hát tudnak találkozni a raiffeisen bank sarkánál. Hatásos, legtrendibben összeválogatott ruhafelszerelésben ki is léptek Szereda vonzó légterébe a két hiú don, sokat nem tétováztak a kellemes látványban, hanem siettek egymást köszönteni a megbeszélt pontban, egyik se szeret késni, mert tudják, hogy az a társadalom szörnyű bukását okozhatja. Egymás látványát meglátva a csillogó horizonton, felkanyarodott egy csekélynyi vigyor az arcukra, majd eképpen szóltak egymáshoz: "Na nagynéger!", "Na mibe vagy relantin gyerek?". Tudták nagyon jól, hogy egy kiváltképp nagyon kellemes és bizarr napnak néznek elébe mialatt egymás szemgödrét fürkészték. így hát egymás önbizalmát támogatva oldalról egymás mellett indultak el előre, nagy lépések sorozata csattogott az enyhén nedves betonplöccsökön, tudták nagyon jól a környezetükben levő emberek, hogy ezek most valamerre mennek, majd valamit csinálnak, ami fog tetszeni nekik. Izmaikat nem szégyellve használták az úton is szép számmal, dolgoztak a motrok, pumpálták a vért az ereikben, dagadt az agyuk, morzsolódtak a rizsek a hasukban. Sokat nem mélázva egy adott pillanatban, ami megkövetelte a helyzetet is, úgy döntöttek, hogy leülnek kicsit az egyik padra, hogy jobban áttudják gondolni a dolgot, mielőtt sok plusz lépést elpocsékolnak. Tették fel a választ egymásnak, és maguknak, hogy kéne valami, ami jó, ezen ábrándozva kitalálták, hogy bekéne üljenek egy pub-ba mielőtt tovább ábrándoznának. Nem telt el annyi idő, hogy felálljanak, és máris útnak indultak a mainstreet flancos házsorai között, mikor hirtelen jobban megszaporodtak a lépéseik száma, mivel Boticsellinek sürgős húgyhólyagméret problémái támadtak. Annyi idő se telt el, hogy beérjenek a kívánt pub-ba, Boticselli már azon dolgozott egy kert tövében, hogy minél hamarabb megszabaduljon a kékre meszelt proszper farmernadrágjától, amit tavalyelőtt örökölt karácsonyra az egyik kedves rokonától. Lelkük mélyén megnyugodva szellemileg is, és fizikailag is, egy stabil széken ülve finom koktélt szopogatva pásztázták egymás tekintetét, hogy akkor mi legyen ha megitták a szilvapulko de los perronionjukat. Az ötletekben mindig gazdag két don most egy olyan probléma elé állt, amely kikezdte az összes agysejtjüket, persze tudták magukban, hogy előbb utóbb minden probléma megoldódik, ha ők kell azt kezelésbe vegyék, ezért hát, megnyugodtak, és kértek még egy koktélt. ízlésesen, lassan illogatták a nekik szánt nedveket, amit persze utólag pénz fejében megváltanak, ezzel is hozzájárulva egy igen hatékony gazdasági rendszer működéséhez, nagyon híres erről a felfogásukról a két don, ezért hát, hogy növeljék presztízsüket a társadalmi rendszerben, egy koktélravalót adnak a kedves pincérlánynak a segítségéért. Büszkén és becsületben megnőtt hiú arccal távozott a két igen erős oszlopja az országnak, szerettek volna még maradni, csak a pénzrendszerbe nem tudnak és nem is akarnak beleszólni, ezért még kell várjanak két napot, hogy a fogaskerekek elérjék a zsebüket, jól tudják, hogy ezt úgy tudják elérni, ha vegetálnak.

Eszpilárdó és Boticselli így lépett ki a keményen dolgozó városi atmoszférába, lágy mosollyal üdvözölték ezt a zsibongást, ami körbevette őket, aztán Eszpilárdó Boticselli halántékjára tekintve, azt kérdezte: "Este akkor kiadjuke az albumot?", Boticselli ezt a kérdést meghallván, felderült arccal szembenézett társa tágra nyílt szemébe, és egyet intett homlokával, majd hozzáfűzte: "Ki kéne.", ezzel a nagy hatással a gyenge lelkük mélyén megint megnyugodtak, és elindultak hazafelé a jövő csillogásába vetett hitük akaraterejével.

írja és rendezi Tóth Szilárd és Csizmás Botond.