A Halál a reptéren
A Halál egy reptéren éppen sorra kerül a jegypénztárnál:
-Jó napot kívánok! Egy jegyet kérek Amszterdamba a 2 órási járatra.
-Jó napot! Máris...Menettérti lesz?
A halál felnevet ironikusan.
-Persze! Dehogy, dehogy. Csak oda...egyszer.
-Jól van. A személyit legyen szíves.
-Azonnal...ööö...nem találom, húú, nem emlékszem hova raktam, a fenébe, lehet otthon hagytam, tudja a halál…vagyis nem, megvárhattam volna, míg Alzheimer kifejleszt valamit...
-Tessék?
-Jah semmi, semmi. Nem diktálhatom le az adataimat?
-Persze. Neve?
-Halál...izé...Mészáros Kálmán.
-Személyi száma?
-666
-Ennyi?
-Igen
-De ez túl kevés.
-Hamar születtem.
-mmm...Szülőhelye? Lakcíme? Mikor született?
-Ööö...Jeruzsálem...Pokol utca, 56....1975, December 24
-Rendben! Pár perc, s adom is a jegyet.
-Jól van...Elnézést, lehet filmet is nézni a gépen?
-Igen, a Halálos iramban-t fogják most aszem játszani.
-(halk gúnyos kacaj) He! Biztos fogják, majd élvezni, vagyis én...én biztos fogom élvezni, mert még nem láttam, s elég izgis címe van.
-Hja, én már láttam kétszer is, de nem fogott meg annyira, ilyen akciós, tele van lövöldözéssel, öldökléssel, nem tom, hogy van maga, de én már unom az ilyen egy lére menő stilust.
-Jajajaja!
-Még van a Rambo, megjelent az ötös is már, hab a tortára, ott is aztán mennyi embert megöl egyedül, szerintem a halál egy hét alatt nem ölt meg annyi embert, mint ő egy délután alatt, hülyeség az egész.
-Mit mondott, mi a címe? (megtorpanva)
-Rambo, nem látta?
-Nem.
-Nem nagy kihagyás, aszontam a gyerekeimnek, hogyha halálnak készülnek előbb nézzék meg ezt a filmet. (kacagás)
-(Undorral való kacagás)
-Rendben, megis volnánk. Itt a jegye, ez 155 euro lesz.
-(meghökkenve) Hogy?...Öö...elnézést nem lehetne, hogy csak a felét fizessem ki az útnak, mert én csak féli...ööö...izé...semmi, semmi, bocsi!
-Hogy?
-Semmi, semmi...itt a pénz!
-Ha kedvezményes jegyet szeretne, a másik pénztárnál lehet.
-Jaj, dehogy, csak valamit elnéztem, köszönöm szépen!
- A kaszáját megkérem adja oda annak a kollégámnak, majd ő berakja a csomagszállító térbe, s épségben átveheti a megérkezéskor.
-Ö...nem vihetném magammal? Egy nagyon értékes örökség, még az üknagyapámé volt, s nagyon fontos számomra.
-Nem, nem. Ez szabály!
-De...de...ezzel kaszált füvet a bárányainak.
-Nem! Sajnálom, de ezt tilos felvinni a gépre!
-Deee...legalább a végét, a nyelét itt hagyom, ki is csavarozom most...
-Uram! Sajnálom, de nem lehet!
-Most jut eszembe, hogy van kenyerem, csak elfelejtettem megkenni margarinnal, s nem lesz mivel, s ott a szalámi is...
-A szolgáltatásunkba beletartozik az evőeszközök használatának igénylése is, kérem adja oda az urnak!
-De...
-Uram!
-S még aszongyák, hogy demokrácia van. Itt a vacak jegye, megyek busszal.
Az emberiség problémáján szoktam törni néha a fejemet, és a mélyebb okokat próbáltam kiásni, hogy hol is van a kutya elásva, és csodák csodájára, egyszercsak hirtelen rájöttem, hogy egy szón múlik minden, az emberiség sorsa. Ez a szó egy melléknév, és van akire jellemző, és van akire nem, én ezt a felfedezést saját magamon tapasztaltam, mert eléggé labilis természetű vagyok, és hol felütte az orrát a jellememben, hol nem. Tehát az ennyit vádolt és gyanúsított szóra derüljön is fény, ez hölgyeim és uraim a: „határozottság”. Ennek az ellenpárja a „határozatlanság”, ami talán jobb útra tudná vezetni a már annyit szenvedett emberiséget. Gondoljunk csak bele mélyebben, hogy mennyi bajt okozott ez a szó, ez az emberi jellem. Ha valaki határozott az már nagy baj kéremszépen, mert akkor csak az ő akarata akar érvényesülni, és ha az a másik határozott embernek nem tetszik, akkor már meg is van a baj, a konfliktus, a háború, a vérfürdő. Képzeljük el, ha mindkét ember határozatlan, leszarják egymást, semleges marad minden, nem lesz feszültség, milyen mennyei paradicsom alakulhat ki, békesség lesz úrrá. De mennyünk csak bele mélyebben, ha Bibliából indulunk ki, tudniillik, hogy az Isten megteremté Ádámot és Évát teljes mértékű határozatlanságában, tudatlanságban, de akkor ott is csakugyan a határozottság sunyi modora (nevezhetjük akár sátánnak is) bukkan fel Éva lelkében, mikor az almába beleharap, ő biza elhatározta, hogy az almába fog beleharapni, és nem a mellette heverő karalábéba vagy a fán üldögélő mókusba, ha határozatlan lett volna, akkor leszarta volna mindegyiket, és tovább manikűrözött volna, de ő határozott volt, és magával vitte ezt az átkot, és ezt a világ bánta meg, ezután már mindent tudatosan, határozottan és kimérten csinált, amit átörökített az unokáinak, egészen mostanáig. Ha a szó anatómiáját vizsgáljuk, rájövünk, hogy egy szóból áll (hm…érdekes), vagyis a „határ” szóból ered, és ha megfigyeljük az egész emberiség határokon belül él, határokat állít fel maga körül, és ha a határt átlépi egy másik határozott egyén vagy nemzet, akkor abból már baj lesz. Az állatoknál is megfigyelhető ez a „határozottság” átka, ők maguk is védik a saját területüket, és persze köztük is, sőt még az ember és az állat közt is sok konfliktus alakult már emiatt ki. Nem tudni, hogy náluk is milyen ősrégi okból kifolyólag suppant rájuk ez az átok, talán a mókus is evett az almából nagy határozottan, ki tudja? Igaz, hogy ha akármit döntünk az egy bizonyos határozottságot hordoz magával, de ha ezt másképp fogjuk fel, például úgy, hogy lesz, ami lesz, és nem úgy, hogy -mindenáron úgy lesz, mert én úgy akarom, én szabom az irányt, körbefalaztam magam, ha kell más határát lerombolom, átharapom a kecske nyakát, ha betalál jönni az irodámba, mindent megteszek csak legyen az én hasznom-, akkor másképp formálódik a kozmosz. Tehát egy új vallás alapköveit raknám le, és ezennel megalapítom az új vallásomat, vagy eszmémet, vagy én se tudom mit, leszarom: „A Nagy Határozatlanság”-ot?
A jelmagyarázat az összetekert papír, photoshopban nem tudtam sajnos kitekerni:P, de ezért izgis:D Ha ránagyítotok a szabályzatra kilehet olvasni. Béke veletek:*!
Nem tudom kit érdekel, de megpróbálom minél élvezhetőbben elmesélni, hogy mi történt velem.
Egy szép kellemes délután, hirtelen, de nagyon hirtelen eldöntöttem, hogy egy kicsit megszellőztetem a fejemet 8 keréken meggurultatva a testyemet. A szomszédom, Zsombi és egy csaj, Szilvi is csatlakozott tiszta hirtelenjében hozzám, Zsombi egy minor bringával (bmx-el), Sziiilva pedig ugyancsak, mint én görkorival részesítette magát a szellőztetésben. Elég szépen haladt a szellőztetés, csak úgy lobogtak az agytekervényeim a füleimből, mikor elérkeztünk egy szépre úthengerezett focipályára. Zsombi nem tudom, miért, de megunta a minor életét a biciklijén és elkérte a görkorcsolyámat, én persze elkértem a bmx-jét, és hát a cipőjét, mert zokniban bmx-ezni nem valami esztétikus látvány. Engem tulajdonképpen elkapott a hév, és hirtelen átváltoztam Mark Webb-é, lerántottam a pólómat, mint Superman, és nekifogtam megmutatni ott az ötödikeseknek, hogy én mekkora bmx-es vagyok és csak tanulni lehet tőlem. Mentem egy kört a focipályán bemelegítés gyanánt, a combjaimat kecsesen ide-oda mozgatva, majd felgyorsultam vagy 90 km/óra sebességre, a bicikli elejét megkaptam a földtől vagy 10 cm-re, én hirtelen azt elfelejtettem, hogy a kerék nem forog tovább, ha az keresztben van és érintkezik a betonnal, szóval ezt figyelmen kívül hagyva én keresztbevettem a kormányt, a bicikli engedelmeskedett a fizika törvényeinek, és olyan hirtelen állt meg, amilyen hirtelen döntöttem el, hogy kimegyek megszellőztetni a fejemet. Nem is kell mondjam, hogy a Tehetetlenségi Erő egy zsarnok Úr a hűbéri társadalomban, én a bátor Dózsa György ujjat mertem húzni vele, és áldozatául is estem neki. Szóval továbbhaladva az előírt Newton-i pályámon, magyarul továbbrepülve, még élveztem is az utamat, csak akkor vett erőt rajtam az aggodalom, amikor bejelentette a stuartist, hogy 0,02 másodperc múlva kényszerleszállást fogunk végezni, és kapcsoljuk be a biztonsági öveket, én persze, hogy nem tudtam bekapcsolni ilyen rövid idő alatt az övet, ezért egyenesen az államon landoltam. Túlélve a katasztrófát arra lettem figyelmes, hogy az államból folyik a kerozin, nemsokára meg is érkezett a mentőhadsereg Zsombi és Szilvi személyében, sikerült az üzemanyagom szivárgását annyira elállítani, hogy még működőképes legyek. A mentő brigád megállapította, hogy sürgősen szabóhoz kell sietni az állammal. Tehát Zsombi cipőjében, a gondolataim kusza cikázása közepette elvánszorogtunk egy taxiállomáshoz, beültettem a katasztrófasújtott testemet egy szimpatikusnak vélt taxisofőr mellé, aki megkínált az autóillatosítójából, hogy azzal fertőtlenítsem a sebet, én elfogadván vendégszerető kedvességét, habár jobban örvendtem volna egy mazsolás kavartésztának, mert amikor ráfújtam egy leheletnyit a barackillatos szeszéből, egy másik dimenzióba kerültem, a valóvilág megszűnt, és én próbálkoztam arra koncentrálni, hogy éljem túl az utat a sürgősségig. Végül odaértem élve, adtam 50 bani borravalót a kedvességéért, feliratkoztam az életveszélyben levő betegek várólistájára, vártam kábé egy órát, behívtak, leültettek egy székre, ott is vártam egy fél órát, közben végignéztem egy ţăran versus nővér harcot, mert biztos nem tetszett a paraszt bácsinak, hogy nem szeszt engednek a testébe a karján keresztül, ezért kiszakította a karjából a tűt és mindent összevérzett a már szánkós vodkában fuldokló vérsejtjeivel. Végül egy szőke nővér odahív egy ágyhoz:P, de csak az államat matatta meg, majd elmegy, odahív egy fiatal indiai, biztos praktikázó, srácot, akinek aszongya, hogy 2 öltéssel varrja össze a sebemet. Mialatt készülődik a nagy műtétre, a szőke nővér kegyetlenül megmutatja a kívánatos indiainak, hogy akármikor van esélye nála, és felajánlja, hogy menjen el vele nyaralni Maurició szigetére. Az indián végül összevarrta a sebemet 3 öltéssel, és elküldött röntgeneztetni, holott semmi értelme nem volt. A röntgenezés is megvolt vagy egy óra várás után, végül a filmet nem vártam meg és eljöttem. Végül Zsombival és Zsombi cipőjével hazaballagtam, mint egy vietnámi harcos. Most pedig úgy nézek ki, mint egy vietnámi Mikulás.
