Deredai szeretők, VI. epizód - Folytatásos szappanopera

A két igen nagyérdemű don ismét az ekránon fut, nemhagyva cserben a szívvel, vággyal teli közönséget. 

Hosszú napok, esték, hetek teltek el a két világfi lelke mélyén, úgy mint egy homokóra, vagy akár egy hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent, így teltek néha csendesen, néha kattogásban a mindennapjaik, amikor is egyszer események hosszú láncolata kezdett kilátásba helyeződni.

Gyönyörű dicsfényes nap indult útnak a déli órákban, mikor a két don, nagyon becses nevükön Boticselli és Eszpilárdó levették magukról az illatosra vasalt paplanjaikat, amely arra a következtetésre vonta agyukat, hogy egy új gyönyörűszép napnak vágjanak elébe. El se telt pár óra, és máris a tükrük előtt feszesre húzott gerinccel mérték fel kifogástalan testüket, egyet csattintva elkönyvelték magukban, hogy ma is tökéletes államfiúk lesznek. Egyik perc se telt el a másik után, mikor a drága telefonjaikhoz kapva, egymás fülét felcsavarták gondosan kiválasztott legnépszerűbb csengőhangjaikkal, miután egy két szóváltás történt, megnyugodtak, hogy egyiknek sincs semmi dolga, így hát tudnak találkozni a raiffeisen bank sarkánál. Hatásos, legtrendibben összeválogatott ruhafelszerelésben ki is léptek Szereda vonzó légterébe a két hiú don, sokat nem tétováztak a kellemes látványban, hanem siettek egymást köszönteni a megbeszélt pontban, egyik se szeret késni, mert tudják, hogy az a társadalom szörnyű bukását okozhatja. Egymás látványát meglátva a csillogó horizonton, felkanyarodott egy csekélynyi vigyor az arcukra, majd eképpen szóltak egymáshoz: "Na nagynéger!", "Na mibe vagy relantin gyerek?". Tudták nagyon jól, hogy egy kiváltképp nagyon kellemes és bizarr napnak néznek elébe mialatt egymás szemgödrét fürkészték. így hát egymás önbizalmát támogatva oldalról egymás mellett indultak el előre, nagy lépések sorozata csattogott az enyhén nedves betonplöccsökön, tudták nagyon jól a környezetükben levő emberek, hogy ezek most valamerre mennek, majd valamit csinálnak, ami fog tetszeni nekik. Izmaikat nem szégyellve használták az úton is szép számmal, dolgoztak a motrok, pumpálták a vért az ereikben, dagadt az agyuk, morzsolódtak a rizsek a hasukban. Sokat nem mélázva egy adott pillanatban, ami megkövetelte a helyzetet is, úgy döntöttek, hogy leülnek kicsit az egyik padra, hogy jobban áttudják gondolni a dolgot, mielőtt sok plusz lépést elpocsékolnak. Tették fel a választ egymásnak, és maguknak, hogy kéne valami, ami jó, ezen ábrándozva kitalálták, hogy bekéne üljenek egy pub-ba mielőtt tovább ábrándoznának. Nem telt el annyi idő, hogy felálljanak, és máris útnak indultak a mainstreet flancos házsorai között, mikor hirtelen jobban megszaporodtak a lépéseik száma, mivel Boticsellinek sürgős húgyhólyagméret problémái támadtak. Annyi idő se telt el, hogy beérjenek a kívánt pub-ba, Boticselli már azon dolgozott egy kert tövében, hogy minél hamarabb megszabaduljon a kékre meszelt proszper farmernadrágjától, amit tavalyelőtt örökölt karácsonyra az egyik kedves rokonától. Lelkük mélyén megnyugodva szellemileg is, és fizikailag is, egy stabil széken ülve finom koktélt szopogatva pásztázták egymás tekintetét, hogy akkor mi legyen ha megitták a szilvapulko de los perronionjukat. Az ötletekben mindig gazdag két don most egy olyan probléma elé állt, amely kikezdte az összes agysejtjüket, persze tudták magukban, hogy előbb utóbb minden probléma megoldódik, ha ők kell azt kezelésbe vegyék, ezért hát, megnyugodtak, és kértek még egy koktélt. ízlésesen, lassan illogatták a nekik szánt nedveket, amit persze utólag pénz fejében megváltanak, ezzel is hozzájárulva egy igen hatékony gazdasági rendszer működéséhez, nagyon híres erről a felfogásukról a két don, ezért hát, hogy növeljék presztízsüket a társadalmi rendszerben, egy koktélravalót adnak a kedves pincérlánynak a segítségéért. Büszkén és becsületben megnőtt hiú arccal távozott a két igen erős oszlopja az országnak, szerettek volna még maradni, csak a pénzrendszerbe nem tudnak és nem is akarnak beleszólni, ezért még kell várjanak két napot, hogy a fogaskerekek elérjék a zsebüket, jól tudják, hogy ezt úgy tudják elérni, ha vegetálnak.

Eszpilárdó és Boticselli így lépett ki a keményen dolgozó városi atmoszférába, lágy mosollyal üdvözölték ezt a zsibongást, ami körbevette őket, aztán Eszpilárdó Boticselli halántékjára tekintve, azt kérdezte: "Este akkor kiadjuke az albumot?", Boticselli ezt a kérdést meghallván, felderült arccal szembenézett társa tágra nyílt szemébe, és egyet intett homlokával, majd hozzáfűzte: "Ki kéne.", ezzel a nagy hatással a gyenge lelkük mélyén megint megnyugodtak, és elindultak hazafelé a jövő csillogásába vetett hitük akaraterejével.

írja és rendezi Tóth Szilárd és Csizmás Botond.