A doboz

Szép barna karton doboz, csak nézem ahogy a földön fekszik, létezik, nem tudom, de mégis érzem, hogy üres, kívül pedig merev, kemény, határozott, a földön van és kész. Mindenki figyelmen kívül hagyja, én körbejárom, mind a négy oldalát megnézem, nem tudok szabadulni a doboz látványától, tárgyi létezésétől, a miértjétől, csak erősen nézem, úgy ahogy bírom, nézem, mintha egy sorozatgyilkos tartana felém, a fizikai nézés semmi ahhoz képest, ahogy gondolatban figyelek rá. Minden létező vizuális információt beszívtam a dobozról már, már nincs semmi olyan, ami a figyelmemet elkerülte volna, minden redőjét, színelváltozását, domborulatát, sarkát, textúráját, mindent mindent jól megnéztem, és rögzítettem valami kódolt jelek által az agyamban, a tudatos lényem mostmár tudja, hogy egy dobozzal van dolgom, annyira erősen figyeltem rá, hogy a látványvilága bebörtönözte a tudatomat, az énemet, és minden mást kizárt, a doboz környezetét, a földet, a levegőt, szagot, hangot, csak egyedül a doboz látványa maradt, azt se tudom, milyen fizikai törvények hatnak rá, hogy egy doboz tud lenni, csak annyit tudok, hogy ez egy doboz, és semmi mást, a neve is közmegegyezésen alapuló fogalom, mindenki úgy képzeli el a saját dobozát, ahogy akarja, már az se érdekel, csak a saját dobozom kinézete. A matériája, hogy miből épül fel, hogyan jött létre nem foglalkoztat, csak az erős látványa, tudom egyszerűen, hogy előttem van, ha közelebb megyek nagyobbodik a kép, ha távolabb kicsinyedik, a perspektívája is alakul, ahogy változtatom a helyemet, nehezen tudom elképzelni, hogyha lapos lenne a szemgolyóm, hogyan látnám a dobozt, perspektíva, mélységérzet, fókuszpont hogy alakulna, csak rövid időig foglalkoztat ez, mert a fizikai valóság visszaránt a gömbölyű világba, és csak annyit akar, hogy lássam az effajta világban a dobozt, engedelmeskedek is neki, és csak látni akarom, mert csak akkor tudom, hogy létezem, hogy milyen világban az már nem érdekel, csak valamelyik érzékszervemmel tudjam reflektálni magamat a doboz által, a szememre hárul most ez a felelősség. A fény, ami lehetővé teszi, hogy lássam nem tudom honnan jön, mert semmi sincs a doboz körül, se nap, se lámpa, se gyertya, csak korom sötétség, a létező üresség, de mégis látom a dobozt, és ez megnyugtat. Ahogy lepróbáltam írni visszaadva a dobozról alkotott képet, értelmet, már az se érdekel, csak hagyjatok, hogy nézzem a dobozomat.