Büszkeségünk

Örvendj annak, hogy ember vagy ember! Már gondoltále bele mélyen abba, hogy milyen jó, hogy ember vagy, és ez milyen jó érzéssel tölt el. Én rájöttem, hogy ember vagyok és nagyon büszke vagyok erre, rendesen élvezem, hogy okosabb vagyok egy báránynál, hogy sokkal több mindenre képesebb vagyok, mint egy ló. Mondjuk ez egy kicsit beképzeltséget jelent az állatokkal szembe, de most mit csináljak, ha sokkal inteligensebb vagyok náluk, nem tehetek róla. Az a jó az egészben, hogy én tudok hajtogatni papirból repülőt, de ha odateszel egy A4-est egy grizzly medve elé, hogy türögessen egyet, akkor annyira megszégyeli magát, hogy nem tud, hogy zavarodottságában megver. Szóval ez is a felsőbbrendüségedet bizonyítja, a legtöbb állat még villamosjegyet sem tud lyukasztani, pedig egyszerű művelet, és ha azt nézzük, hogy az állatok mit tudnak csinálni, amit az ember nem, akkor elég szerényen állnak. Amit ők puszta fizikai erővel probálnak elérni, megnövesztik a karmaikat, tüskéket fejlesztenek a fejük búbjára, addig mi egyszerüen csak az eszünket használjuk. Nem tudom, miért nem jönnek rá, hogy ez a módszer célravezetőbb és ülnének neki ők is egy-egy matekpélda megoldásához, de ők addig csak ordibálnak, kiabálnak, morrognak meresztgetik a fogukat kínjukban, rendesen irigyek ránk. Olyan szánalmasak tudnak lenni egyszer-egyszer esküszöm. Én esküszöm örvendek, hogy ember vagyok és nem egy sügér, de ha egy sügér lennék, akkor is probálnék tenni valamit a fajom fejlesztése érdekében. Rájöttem arra is, hogy számos állat kihasználja az embert, ott van példáúl a kutya, nem tudná az ember segítsége nélkül elkészíteni a finom pedigrét, vagy nem tudna játszani labdákkal. Azt kell mondjam elég haszonlesők, de ők legalább valamit tesznek és sőt tanulnak is az embertől, nem mint példáúl a szalamandrák, azok csak fekszenek egész áldott nap egy kényelmes kövön és pöffeszkednek, szarnak a világra, élvezik a napsugarakat, mondjuk van náluk ez a reggae mentalitás, kis hippi beütéssel, megbocsájthatunk nekik ezért, így nevelkedtek, erre azt szokták mondani, hogy “cei şapte zi de acasă”. Én aszondom, hogy legyünk türelmesek hozzájuk, de a büszkeségünket ne hagyjuk el, örvendjünk, hogy emberek lehetünk, Isten így teremetett, nem tehetünk róla, hogy több ésszel indított el bennünket a Föld labirintusi világában.