Zacskóba burkolt kézzel könnyebb minden,
Csótányt azzal megfogni is egy kényelem,
De a tudat csak hörög,
A csótány csak röhög,
Mikor mosdóba futsz, és vizet engedsz,
Lemosod tudatod kezedről szépen,
Miközben egyre hevesebben,
Vért hány a szíved minél gyengébben.
Drága nájlonzacskó megvédsz te mindentől,
Csak ne mozogna füleim közt az éles tű,
Kilyukasztod drága barátom,
Ki lesz most az őrangyalom?
Hulla csótány lelke lebeg előttem,
Sírja egy átkozott nájlon feszület,
Perzsára kifolyt bűntudat,
Kagylóba csorgó öntudat.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése